2024.09.06. 10:02
Dombi Tibor: A Nemzetek Ligájában van esélyünk a németek ellen
A magyar labdarúgó-válogatott szombaton Németországban lép pályára. A düsseldorfi mérkőzésen Dombi Tibor szerint lehet esélye a mieinknek.
Szoboszlai Dominikra újabb nagy feladat hárulhat Németország ellen
Forrás: MW-archív
– Már az Európa-bajnokság csoportmeccsén is jól szerepeltünk a házigazda Németország ellen, ebből kell építkeznie a szakmai stábnak és a játékosoknak is – kezdte Dombi Tibor a Németország–Magyarország Nemzetek Ligája mérkőzés előtt.
Dombi Tibor: A németek erősebbek, de minket sem kell félteni
A sors úgy intézte, hogy ismét Németországgal találkoznak a mieink a Nemzetek Ligájában, a legutóbbi kiírásban hazai környezetben Nagy Zsolt góljával 1–1-re végeztünk a Puskás Arénában, míg Lipcsében Szalai Ádám oxizós találatával nyertünk idegenben. Az Eb-n egy rosszul sikerült svájci találkozót követően érkezett a nemzeti tizenegy a stuttgarti rangadóhoz, de hiába a jó játék és a magyar helyzetek, egy rossz bírói ítélet gyakorlatilag romokba döntötte a magyar álmokat. A DVSC korábbi válogatott szélsője, Dombi Tibor szerint – aki Németországban is futballozott –, voltak pozitív dolgok a nyári meccsen, ebből kell építkezniük a fiúknak. – Egy fokkal jobban teljesítettünk, mint a nyitómeccsen. Sokan úgy vélekedtek, többek között én is, hogyha Svájc legyőz minket, a házigazdák ellen meleg lehet a szitu.
A végeredmény csalóka lehet, hiszen kettővel nyertek Musialáék, de nem volt ennyire sima meccs, sőt. Úgy érzem, jobb csapat a német válogatott, ez akkor is játszott, de a futball sokszor bizonyította, ez nem dönti el előre a győztest
– mondta a hajdúsági legenda.
Húzhat váratlant a magyar labdarúgó-válogatott
Alapvetően a barátságos mérkőzések helyett találták ki a Nemzetek Ligáját, mondván, minden meccsnek legyen tétje. Ugyanakkor nem csupán kimondva van nagy súlya a sorozatban elért eredménynek, hiszen a következő világbajnoki selejtezősorozat kalapbeosztása is ettől függ. Tekintve, hogy a vb-re csak a csoportelsők kvalifikálják magukat automatikusan, nem mindegy, hanyadik lesz az erősorrendben hazánk nemzeti tizenegye. A DVSC legendája is kiemelte, sokan kísérletezhetnek az NL-meccseken, de ezen a szinten már nincs tét nélküli meccs. – Szerintem mindenki komolyan veszi az összes válogatott meccset. Mindenki tudja, miért hozták létre a Nemzetek Ligáját, ugyanakkor a szövetségi kapitányoknak ilyenkor lehetőségük nyílik az esetleges új taktika kipróbálására.
A kalapbeosztások szempontjából is fontos a sorozatban elért eredmény, ezért biztosan komolyan fogjuk venni a rangadót. Lehet esélyünk, de mindenkinek mindent bele kell adnia a sikerhez, bízom benne, hogy sikert érhetünk el
– nyilatkozta Dombi Tibor.
A Németország–Magyarország Nemzetek Ligája-mérkőzést szombaton 20 óra 45 perctől rendezik Düsseldorfban. Akik nem tudják a helyszínen megtekinteni a meccset, az M4 Sporton élőben követhetik az eseményeket.