DVSC

7 órája

Máté Csaba leül a vezetőséggel a fehérvári meccs után, de a debreceni kispadra fog-e még? - videóval!

Ferenczi Jánosnak fogalma sincs, miként maradhatna pozitív. Máté Csaba látott előrelépést a Debreceni VSC játékában.

Molnár Szilárd

Máté Csaba, a Debreceni VSC edzője

Forrás: Török Attila/Nemzeti Sport

Bár simán kikapott a DVSC a Fehérvártól szombat este, Máté Csaba vezetőedző látott előrelépést csapata játékában. Ha a számokat nézzük, van igazsága az 55. születésnapját a héten ünneplő – valószínűleg nem ilyen ajándékra számító – szakembernek, hiszen ezúttal „csak” 2 gólt kapott a Loki, ami a paksiaktól beszedett ötöshöz képest valóban szembetűnő különbség. Fehérváron jól mintázta a két csapat helyzetét a kezdőrúgás, amit elsőre nem sikerült szabályosan elvégezni, de bár ez lett volna a legnagyobb baj a meccsel. De sajnos nem ez volt, hanem a Debreceni VSC újabb, kapura teljesen veszélytelen játéka. Bár a mérkőzés előtt Máté Csaba belengette, hogy akár komolyabb változások is lehetnek a Lokiban, a kiállítás miatt eltiltását töltő Kocsis Gergő mellett mindössze Meldin Dreskovics, Yacouba Silué és Szuhodovszki Soma szorult ki a csapatból. Természetesen a vezetőedző joga eldönteni, hogy mit nyilatkozik vagy miként állítja össze a kezdő tizenegyet, de az ő felelőssége az eredmény(telenség) is.

debreceni vsc, dvsc, fehérvár, NB I, mérkőzés, meccs, máté csaba, ferenczi jános, debrecen, fehérvár-dvsc
Ott van az eredmény az arcokon: ezúttal sem sikerült pontot szereznie a Debreceni VSC együttesének
Forrás: Török Attila/Nemzeti Sport

Szépítésre sem futotta a Debreceni VSC erejéből

Az első félidőben gyakorlatilag egykapuzott az ugyancsak nem a legszebb napjait élő Fehérvár, a DVSC-nek pár kósza támadásra futotta az erejéből, felkészültségéből.

Ennek tükrében nem is keltett meglepetést, hogy megszerezte a vezetést a Fehérvár: Gradisar fejelt szépen a vendégkapuba a 37. percben – Megyeri Balázsnak esélye sem volt a védésre. Félidőben nem történt személyi változtatás, ami mutatta, a szakmai stáb bízott a kezdőcsapatban és a meccstervben, bár vélhetően nem az lehetett, hogy hátrányban menjen félidőre a Loki. A folytatásra megélénkült a mérkőzés, mert a hátránya miatt a Debreceni VSC is előrébb merészkedett. Akadt is pár lehetősége a hajdúságiaknak, de továbbra is a hazaiak tartották a kezükben a mérkőzést.

Főleg Gradisar második gólja után: rossz volt nézni, ahogy a labdával kilépő, nem éppen villámléptű szlovén csatár labdával is gyorsabb volt Jorgo Pellumbinál.

Ez a jelenetsor remekül példázza a mai Lokit: lassú és körülményes. Batik Bence kiállítása végleg pontot tett a debreceni reményekre, onnantól kezdve leginkább már csak a hármas sípszót várták a felek. Több gól nem esett, így Fehérvár-DVSC 2-0, ilyen arányban minimum jobbak voltak a dunántúliak.

Ezzel a Loki az ötödik bajnokin kapott ki egyhuzamban – ilyen még a legutóbbi kieséssel végződő szezonban sem fordult elő a piros-fehérekkel –, ráadásul immár három meccs óta gólt sem tudtak lőni Dzsudzsák Balázsék.

Debreceni szempontból a mérkőzés talán egyetlen pozitívuma, hogy debütált a felnőttcsapatban Shedrach Kaye, a 18 éves nigériai támadó minimum nem lógott ki a csapattársai közül.

Látott előrelépést, a VAR-ral nincs szerencséjük

A lefújás után Máté Csaba az M4 Sport munkatárnőjének úgy fogalmazott, egy ilyen mérkőzésen az első gólnak nagy jelentősége van. – Vegyes érzések vannak bennem – kezdte a nyilatkozatát –Amint az várható volt, az elején mindkét csapat elég feszülten játszott. Az első gól az ilyen meccsen mindig meghatározó, kicsit megnyugtatja azt, aki szerzi, sajnos ezek nem mi voltunk. Ezt követően, főleg a második félidőben voltak olyan lehetőségeink, amikből még 2–0 után is esetleg vissza lehet jönni a meccsbe.

Sajnos a góllövéssel hadilábon állunk, a VAR-ral sincs szerencsénk, hiszen már nem először úgy érezzük, hogy nem a mi javunkra dőlnek el ott a döntések.

De ez természetesen nem lehet kifogás. Hiába érezzük úgy, hogy léptünk előre a paksiak elleni mérkőzéshez képest – küzdeni tudásban, helyzetkialakításban –, de ez megint kevés volt – hangsúlyozta.
Arra a kérdésre, látott-e hitet, szenvedélyt, van-e dicsérhető játékosa, Máté Csaba azt válaszolta, hitből, szenvedélyből több volt ezúttal, a fiatal Kaye debütálását pedig kiemelte, szerinte a fiatal nigériai játékos megtette a magáét. Arról is beszélt, a csapat jelenlegi helyzetében a 0–1 vagy 0–2 mindegy, mentek előre azért, hátha vissza tudnak kapaszkodni a meccsbe, ám így a hazaiak kontrái veszélyesek voltak. A szakember a mezőkövesdi kupameccsről elmondta, világos a cél.

Nem gondolom, hogy ha továbbjutunk kedden, máris megvan a kiút a gödörből, lépésről lépésre kell haladni, mert vannak problémáink.

A továbbjutás az önbizalmat is segítené, mert jelenleg azzal nem állunk jól. Ez látszik a támadóinkon is, akik a helyzetekben tétova megoldásokat választanak, korábban ezeket magabiztosabban oldották meg. Pozitív légkört próbáltunk kialakítani a héten, úgy néz ki ez is kevés volt – ismerte el Máté, akit a bajnokit követő sajtótájékoztatón a jövőjéről is kérdezték:

 Le fogunk ülni a vezetőséggel, értékeljük a helyzetet, és akkor kiderül. Minden lehetséges… A vezetőkön múlik, ők majd értékelik a helyzetet

– válaszolta a Loki trénere.

debreceni vsc, dvsc, fehérvár, NB I, mérkőzés, meccs, máté csaba, ferenczi jános, debrecen, fehérvár-dvsc
A nagyon kevés pozitívum egyike: debütált a felnőttcsapatban Shedrach Kaye, a 18 éves nigériai támadó
Forrás: Török Attila/Nemzeti Sport

Pozitívnak kell maradni

A Debreceni VSC játékosai részéről Ferenczi János állt a kamerák elé. A balhátvéd elmondta, ő is és a csapat is nagyon rosszul éli meg ami velük történik. Úgy látja, a nehéz helyzet ellenére össze kell tartaniuk és valahogy pozitívnak maradniuk. Arra a kérdésre, hogy utóbbi miként lehetséges azt válaszolta: fogalma sincs. – Keressük a megoldást, illetve azt is, hogy mik az okok. Ős-debreceniként mi tudjuk kihúzni a gárdát a bajból. Még keményebben kell dolgoznunk és pozitívnak kell maradnunk.  Volt egy edzőváltásunk, sajnos az új stábbal még nem nyertünk bajnokin, de olyan keményen edzünk, amire szerintem nem lehet panasz.

Nagyon buta gólokat kapunk, nyilván ilyenkor a szerencse sem áll mellénk. De hát ezek mind kifogások, nekünk ezzel nem is kell foglalkozni, hanem dolgozni tovább, hogy valahogy átforduljon.

Próbálunk minden apró momentumot megragadni, szerintem tök jól edzettünk a héten, jó volt a reakció a paksi vereség után. De megint nem jött az eredmény, úgyhogy lehet itt beszélni, meg mondani nagy szavakat, nyernünk kell most már – emelte ki a rutinos játékos, aki szerint a keddi, Mezőkövesd elleni kupameccset túl kell élni, tovább kell jutni, és akkor talán egy picit kint lesz a fejük a vízből. – Utána megyünk a Fradihoz, az egy újabb nehéz mérkőzés, hogyhogy nem lesz egyszerű, de össze kell fogunk – jelentette ki Ferenczi János, aki úgy látja, vannak olyan karakterek a DVSC-ben, aki ha összeállnak, és összefogják az öltözőt, akkor ki tud jönni a gödörből az együttes.

Folytatás kedden Mezőkövesden, ott a kupában kellene valahogy felülmúlni a másodosztályú ellenfelet. Kérdés, akkor is Máté Csaba ül-e a debreceni kispadon?

A tények
Labdarúgó NB I. 11. forduló
Fehérvár-DVSC 2–0 (1–0)
Székesfehérvár, 3418 néző. Vezette: Bognár Tamás.
Fehérvár: Dala – Huszti, Mario, Serafimov, Spandler, Holender – Szabó (Stefanelli, 66.), Bedi (Kalmár, 89.), Csongvai, Katona (Kovács, 85.)– Gradisar (Larsen, 85.). Vezetőedző: Pető Tamás.
DVSC: Megyeri – Sztojkovics, Batik, Pellumbi (Dreskovics, 84.), Ferenczi (Kocsis, 71.) – Lagator, Szűcs – Dzsudzsák (Szuhodovszki, 63.), Szécsi (Kaye, 63.), Domingues – Bárány (Silué, 71.). Vezetőedző: Máté Csaba.
Gól: Gradisar 1–0 (37. perc), Gradisar 2–0 (56. perc)
Kiállítva: Batik (83.)

Az NB I. állása az október 26-án, szombaton:

  1. Puskás Akadémia    10    7    1    2    17–9    8    22
  2. Ferencvárosi TC    8    7    –    1    15–5    10    21
  3. MTK Budapest    10    7    –    3    19–10    9    21
  4. Paksi FC    9    6    1    2    20–12    8    19
  5. Újpest FC    11    5    2    4    16–11    5    17
  6. Diósgyőri VTK    11    4    4    3    10–11    –1    16
  7. Fehérvár FC    11    3    3    5    13–19    –6    12
  8. ETO FC Győr    9    3    2    4    10–12    –2    11
  9. Nyíregyháza Spartacus    10    3    1    6    13–19    –6    10
  10. Zalaegerszegi TE    9    2    1    6    10–15    –5    7
  11. Debreceni VSC    10    2    1    7    11–20    –9    7
  12. Kecskeméti TE    10    1    2    7    6–17    –11    5

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában