DVSC

2 órája

Hétfőn eldőlhet Máté Csaba sorsa a Lokinál? - szavazással!

A szakmai stáb jövője is téma lehet a hétfői értékelő megbeszélésen. A cikk alján szavazthattok arról is, szerintetek Máté Csaba felelős-e a DVSC gyenge szerepléséért.

Molnár Szilárd

Nem botorság kijelenteni, hogy sem a DVSC, sem a Loki szurkolói, sem Máté Csaba vezetőedző nem olyan bajnoki szereplésről álmodott, mint amilyenek eddig a Debreceni VSC eredményei a szekszárdi születésű szakemberrel a kispadon. Nehezen feledhető, hogy kezdődött az egész egy nyíregyházi pofonnal, majd sorra kapták a gyomrosokat a Debrecen szimpatizánsai: hazai vereség az MTK-tól, pont nélkül felcsúti túra, majd múlt szombaton egy DVSC-Paks 0-5, teljesen kilátástalan játékkal. Nem csoda, hogy a fanatikusok is besokalltak, és a szégyenteljes 90 perc után levetették a mezt a focistákkal.

máté csaba, loki, dvsc, debreceni vsc, dvsc-paks, poór károly, edzőváltás, labdarúgás, nemzeti sport, dvsc futball
Máté Csaba, a Debreceni VSC edzője
Forrás: Czinege Melinda

Máté Csaba és a focisták teljesítményét hétfőn értékelhetik

Tehát eddig 4 bajnokin 4 vereség Máté Csaba mérlege a kiesőhelyre zuhant DVSC futballcsapatával, ami soha nem jelent jót sem a labdarúgásban, sem bármilyen sportágban, így nem csoda, ha sokan már azt pedzegették, lehet, hogy itt az ideje egy újabb edzőváltásnak a Lokinál.

A Nemzeti Sport újságírója, Pór Károly arról ír a közösségi oldalán, hogy értesülései szerint hétfőn születhet arról döntés, hogy a tréner maradhat-e a posztján, ugyanis ekkor értékeli ki a helyzetet a debreceni klub vezetősége.

A zsurnalisztáról elmondható, hogy specialistája a magyar átigazolási híreknek (legutóbb Gera Zoltán és a KTE kapcsán volt a leggyorsabb, de  az elsők között jelezte Máté Csaba lehetséges érkezését a DVSC együtteséhez, illetve ő volt az is, aki leghamarabb megszellőztette például Neven Djurasek és Batik Bence Debrecenbe igazolását. Természetesen akad ellenpélda is, mert például a lehetséges Ádám Martin-Debreceni VSC „frigyet” nagyon benézte.

Szerintetek egy személyben Máté Csaba a felelős a Loki mostani szerepléséért? Szavazzatok!

Máté Csaba a felelős a Loki mostani szerepléséért?

Az NB I. jelenlegi állása:

  1. Ferencvárosi TC    8    7    –    1    15–5    21
  2. Puskás Akadémia    9    7    –    2    16–8    21
  3. Paksi FC    9    6    1    2    20–12    19
  4. MTK Budapest    9    6    –    3    15–9    18
  5. Újpest FC    10    5    2    3    15–7    17
  6. Diósgyőri VTK    10    4    3    3    9–10    15
  7. ETO FC Győr    9    3    2    4    10–12    11
  8. Nyíregyháza Spartacus    10    3    1    6    13–19    10
  9. Fehérvár FC    10    2    3    5    11–19    9
  10. Zalaegerszegi TE    9    2    1    6    10–15    7
  11. Debreceni VSC    9    2    1    6    11–18    7
  12. Kecskeméti TE    10    1    2    7    6–17    5

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában