2020.12.02. 12:57
Kezd javulni a járványhelyzet Lengyelországban
Javulnak Lengyelországban a koronavírus napi fertőzöttségi adatai, a valódi áttörés azonban a védőoltások elindításától várható majd – jelentette ki szerdán Adam Niedzielski egészségügyi miniszter. A közel 38 millió lakosú országban a járvány kitörése óta több mint egymillió fertőzést mutattak ki.
Érezhetően csökken a napi fertőzések száma, alacsonyabb a kórházi kezelést igénylők napi növekménye is, kedden 600-zal kevesebb fertőzöttet ápoltak kórházban, mint előző nap – mondta el a miniszter a TOK FM kereskedelmi rádió szerda reggeli műsorában.
Niedzielski szerint a lengyelországi járványhelyzet „biztosan jobb, mint két héttel ezelőtt”, a valódi áttörést viszont a népesség beoltása hozhatja. Az első vakcinákat január végén, február elején szállíthatják Lengyelországba – közölte.
Mateusz Morawiecki miniszterelnök bejelentések szerint ezen a héten ismerteti a lengyelországi vakcinálási program fő irányelveit.
Lengyelországban az utóbbi napokban 6 és 15 ezer körül mozog a fertőzések napi növekménye, szerdán az egészségügyi tárca 13 855 új esetről számolt be. November közepén ezek a számok még 20 ezer felett voltak. Viszonylag magas az elhunytak száma – kifejezetten a Covid-19 miatt 89-en, a koronavírus és más betegségek együttes megléte miatt 520-an hunytak el egy nap alatt.
A fertőzések száma szerdán meghaladta az 1 milliót, a járvány kitörése óta összesen 1 millió 13 747 esetet mutattak ki. Az aktív fertőzöttek száma az utóbbi napokban csökkenő tendenciát mutat, jelenleg 372 559-et tartanak számon, közülük 20 855-en szorulnak kórházi kezelésre, és 2023-at kapcsoltak lélegeztetőgépre.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg