Új szint?

2023.06.30. 14:53

Így parkolt le valaki a Viola utcán, szétszedték a kommentelők

Csomagja érkezett? Sok sikert az átvételhez!

Egészen megdöbbentő debreceni parkolásról posztoltak képet pénteken az egyik helyi Facebook-csoportba: egy sofőr fogta magát, és egész egyszerűen egy csomagautomata elé tolatott be, de úgy, hogy a fakkoktól ránézésre 20-30 centi távolságot sem hagyott.

Debrecen parkolás csomagautomata
Forrás: Facebook / Debrecenben Hallottam

Az eset ránézésre a Viola utcai csomagautomatánál történt, a bejegyzés alá pedig záporoznak a reakciók és a kommentek, előbbiek száma ebben a pillanatban már a kétszázat is átlépte, utóbbiaké pedig a százat közelíti. Nem idéznénk egyiket sem, de természetesen nem dicsérik a sofőrt.

A fotókon egyébként az is látszik, hogy az autós pont a kezelőpanel elé tette le a járgányt, így meg aztán extrán nagy kihívás csomaghoz jutni.

Debrecen parkolás csomagautomata
Forrás: Facebook / Debrecenben Hallottam

Reméljük, senki nem várt semmi sürgős küldeményt most oda.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában