DEAC kézilabda

2 órája

Nem lett csömöre a DEAC-nak

A Debreceni Egyetem alakulata a kilenc gólig jutó Kurucz Máté vezérletével a csömörieket is két vállra fektette, így ebben a szezonban még mindig hibátlan. Legközelebb a Cegléd lesz a DEAC kézilabdacsapatának elelnfele.

Haon.hu

A DEAC kézilabdacsapata szombaton a Csömör otthonában szerette volna folytatni a sikerszériáját az NB I./B-ben. Erre reális esély volt, hiszen az újonc négy kör után mindössze egy egységgel rendelkezett, ezzel szemben Mándi Norbert legénysége ebben a szezonban még nem hullajtott pontot. A második percben gyors gólváltást láthattak a drukkerek, előbb Kovács Bence, majd Turák Xavér volt eredményes. 2-2 után egy 5-2-es sorozatot produkált a DEAC, ennek köszönhetően a 12. minutum elején 4-7 szerepelt a kijelzőn. Kellemetlen ellenfélnek bizonyult a csömöri gárda, ugyanis nem lehetett leszakítani. Tapadt az ellenfél, ennek ellenére a szünetig egyszer sem tudott egalizálni. Az első játékrész utolsó találatát Fülöp Gábor szerezte, ezzel 13-16-ra módosult az állás. A pihenőt követően sem változott a játék képe, vagyis végig az egyetemisták vezettek, de egy pillanatra sem adta fel a harcot a Csömör. Pedig a 38. percben Illés Tamás villanásával már ötre duzzadt a fór (18-23), ám bő tíz perccel később már csak egy volt a különbség (23-24). A hajrában többek között Kurucz Máté és Kiss Roland pontos lövéseivel került egyre közelebb a diadalhoz a Debrecen. A lefújás előtt Tóth Fekete Barnabás még bevette Hermann Ákos kapuját,így 32-29-re nyert a DEAC. A mezőny legeredményesebb játékosa Kurucz Máté lett, a jobbátlövő kilencszer köszönt be – tudósított az egyetemi klub oldala. Az öt forduló után hibátlan DEAC jövő szombaton a Ceglédet fogadja, a meccs 16 órakor kezdődik a DESOK-ban.

deac kézilabda, deac, debrecen, debreceni egyetem, kézilabda, csömör, desok, csömör-deac
A DEAC kézilabda együttese
Forrás: DEAC-archív

NB I/.B 5. forduló
Csömör-DEAC 29-32 (13-16)
Csömöri Sportcsarnok, vezette: Paska Dániel, Vastag Sámuel.

  • DEAC: Boros, Hermann – Kovács B. 6, Bakó, Kiss R. 4, Kurucz 9 (3), Csabai, Fülöp 1, Radvánszki 4, Illés 2, Szolnoki, Pethő 5, Kerezsi, Tusjak, Tóth M. 1, Portik Dobos. Vezetőedző: Mándi Norbert.
  • Kiállítások: 10 ill. 14 perc.
  • Hétméteresek: 4/3 ill. 3/3.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában