DVSC

2024.07.08. 17:30

DVSC: Megvannak a további kiszemeltek, akár már a héten bejelentés várható

Makray Balázs cégvezető elmondta, a támadósorba mindenképp szeretnének igazolni. A DVSC vezetője azt is hangsúlyozta, kárt tudnak okozni a klubbal kapcsolatban kreált hamis hírek.

Molnár Szilárd

Makray Balázs, a DVSC Futball Zrt. cégvezetője

Forrás: Czinege Melinda

Megérkezett az edzőtáborba a Loki NB I.-es labdarúgócsapata vasárnap. A játékosok 12 napig készülnek majd Alsó-Ausztriában, Ybbs an der Donau városában. A DVSC edzőtáborában a futballisták az tréningek mellett a tervek szerint 5 felkészülési találkozókon – FC Slovan Liberec (07.09.), SKU Amstetten (07.10.), SK Rapid (07.13.), MSK Zilina (07.18.) és SV Ried (07.19.) – is pályára lépnek majd. Az utazó keretben 24 játékos – köztük a nyári igazolások: Pálfi Donát, Batik Bence, Szűcs Tamás, Naoaki Senaga és Arandjel Sztojkovics – kapott helyett, de kimaradt a névsorából Bódi Ádám, Alekszandrosz Kiziridisz, David Nwachukwu (információink szerint ő ismét a BVSC-Zugló együtteséhez kerülhet kölcsönben), valamint a két sérült, Kusnyir Erik és az izlandi Thor Úlfarsson. A szurkolók számára új nevet nem tartalmaz a lista, tehát sem Ádám Martin, sem más, az elmúlt időszakban a DVSC együttesével összeboronált játékos nem tartott a piros-fehérekkel az edzőtáborba.

DVSC, Makray Balázs, Loki, Debreceni VSC, Bódi Ádám, Meldin Dreskovics, MBH Bank, edzőtábor
A DVSC küldöttsége sikeresen megérkezett az ausztriai edzőtáborba
Forrás: DVSC / Facebook

Hibás következtetések a DVSC együttesével kapcsolatban

Portálunk szeretett volna tiszta vizet önteni a pohárba, ezért Makray Balázst, a DVSC Futball Zrt. cégvezetőjét kérdezte a hamis hírek és a lehetséges átigazolások kapcsán. A szakember nem titkolta, időnként nincs kedvük nevetni az amúgy megmosolyogtató hírek hallatán, olvastán. – Azzal semmi gondunk nincs, ha egy játékossal hírbe hoznak egy csapatot, ez természetes – hangsúlyozta. – Akkor zavar minket, ha ez teljesen alaptalanul van, ráadásul emellett még a klubról, a klub képviselőiről is téves adatokat közölnek, melyekből teljesen hibás következtetéseket vonnak le.

Ez zavart minket az elmúlt időszakban is, amikor a klubot szóba hozták Ádám Martinnal.

Félreértés ne essék, Martint kiváló játékosnak tartjuk, de objektív okok miatt sem lehetett Debrecenben. A vele és velünk kapcsolatosan megjelentett fals információhullám beindított egy olyan médiakampányt, amely szerintem se a játékosnak, se nekünk nem volt jó, de szerintem az adott médiának sem, hiszen teljesen téves információkat adtak. Én annak örülnék, ha a sajtóosztályunkon keresztül próbálnának információkhoz jutni a média munkatársai, mert így röviden el lehetne vágni a rossz irányba mutató szálakat – ecsetelte, kiemelve, akadt olyan sajtó orgánum, amelyik még másnap is rátromfolva az előző napi, teljesen alaptalan információkra egy újabb cikket leközölt, melyben voltak a klubot és a DVSC elnökét, Ike Thierry Zaengelt érintő hamis információk.

Bódi Ádám jövője kérdéses

A cégvezetőt a Debreceni VSC a lejárt szerződésű játékosáról, Bódi Ádámról is kérdeztük. Makray Balázs a Loki saját nevelésű középpályásával kapcsolatban annyit közölt: „Ádámnak június 30-án lejárt a szerződése, nem utazott el az edzőtáborba, egyelőre ennyit tudok vele kapcsolatban mondani.”
A Loki szurkolóit többek között a gárda montenegrói válogatott középhátvédje, a török Fenerbahce együttesével is hírbe hozott Meldin Dreskovics sorsa foglalkoztatja. Vele kapcsolatban az ügyvezető arra hívta fel a figyelmet, a játékos a tavalyi utolsó, Puskás Akadémia elleni bajnokit sérülés miatt ki kellett, hogy hagyja, ám utána játszott a montenegrói válogatott az egyik felkészülési mérkőzésen, ahol kiújult a sérülése. – Dresko a csapattal van, én már láttam labdás feladatokat is végezni, ő is elutazott az edzőtáborba, ma már edzett a csapattal. Lehet, hogy az első felkészülési meccsen még nem áll majd rendelkezésre, de utána már biztosan.

Vannak olyan játékosok, akik olyan teljesítményt nyújtottak az elmúlt két évben, amivel felkeltették más csapatok érdeklődését is, ezek közé tartozik Dreskovics is, de konkrét ajánlatot még senkiért nem kaptunk

– hangsúlyozta.

A támadósorba igazolnának

A szakember az átigazolásokkal kapcsolatban elmondta, nem zárható ki, hogy hamarosan új játékos, játékosok csatlakozhatnak a DVSC együtteséhez. – Minden szurkoló és szakvezető azt szeretné, ha a lehető legtöbb erősítést jelentő labdarúgó érkezne a csapatához, de ez mindig többtényezős egyenlet, nem csak rajtunk múlik, kik kerülnek végül a gárdához – hívta fel a figyelmet. – A támadósorba mindenképpen szeretnék igazolni, hiszen Bárány Donát az elmúlt évet egyedül hajtotta végig, és az volt a csoda, hogy csak az Újpest és a Puskás Akadémia elleni mérkőzéseket kellett kihagynia, azokat is kontaktsérülés miatt.

Azt szeretnénk, ha más stílusú játékossal bővülnének a lehetőségeink: egy gyors, az üres területekre jól betörő, a kontratámadásokat a lendületével segítő csatárban gondolkodunk.

Többekkel is előrehaladott megbeszéléseink vannak, remélem ezen a héten sikeresen lezárjuk az egyeztetéseket az első számú jelöltünkkel – bizakodott a cégvezető.

Egyről hallottak

Makray Balázs reagált a Lokival kapcsolatban az utóbbi időben a médiában felmerült játékosokra – Luka Adzics, George Diba, Aleksa Marusics, Luka Lukovics – is. Elmondta, Adzics kivételével nem is hallottak ezekről a labdarúgókról, róla is csak azért, mert visszajutott hozzájuk, hogy a közösségi oldalán maga a játékos cáfolta a felröppent pletykát.

Lesz-e szerepvállalás a DVSC működésében?

A klub hétfőn közölte, hogy együttműködési megállapodást kötött az MBH Bank és a Debreceni VSC-nek otthont adó Nagyerdei Stadiont üzemeltető DNS Kft. és a DVSC Futball Zrt. Amelynek értelmében az MBH Bank Private Banking üzletágának arculati elemeit viselik majd a stadion belső VIP terei. Portálunk ezzel kapcsolatban arról is kérdezte a szakembert. Makray Balázs elmondta, a bank a stadionnal kötött szerződést, így ez nem érinti a  DVSC tulajdonosi szerkezetét, de minden olyan támogatást szívesen és tisztelettel fogadnak, amely a debreceni labdarúgás szereplőit erősítik.

Az ausztriai edzőtáborban résztvevő játékosok:

  • Kapusok: Megyeri Balázs, Pálfi Donát, Engedi Márk.
  • Mezőnyjátékosok: Ferenczi János, Hornyák Csaba, Jorgo Pellumbi, Olekszandr Romancsuk, Meldin Dreskovics, Dusan Lagator, Batik Bence, Arandjel Sztojkovics, Szécsi Márk, Hamzat Ojediran, Christian Manrique, Szuhodovszki Soma, Polozhyi Iván, Szűcs Tamás, Dzsudzsák Balázs, Vajda Botond, Kocsis Dominik, Brandon Domingues, Naoaki Senaga, Bárány Donát, Kohut Máté.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában