DVSE

2 órája

Büszkék lehetnek az első bajnoki pontjukra a debreceni pólósok

Fordulatokban és látványos megoldásokban gazdag, izgalmas találkozót játszott egymással a Debrecen és a Miskolc az OB1 3. fordulójában. Habár a vendégek a találkozó elején három góllal vezettek, a DVSE vízilabda csapta visszajött a meccsbe, és a végén csak a büntetőkkel maradt alul.

Haon.hu

A DVSE vízilabda csapata

Forrás: DVSE-Master Good

Kiváló hangulatban, szép számú közönség előtt rendezték meg szombaton délelőtt a keleti rangadót a Debreceni Sportuszodában, amely tényleg egy sokáig emlékezetes derbivé vált a négyszer nyolc perc alatt. Pedig debreceni szempontból nem indult jól a meccs: az első negyedben gólt sem dobtak a hazaiak, a Miskolc ellenben kétszer is betalált (0-2). A második játékrész elején már hárommal ment Kemény Kristóf csapata, de szerencsére a következő támadásból Macsi Martin megtörte a hazai gólcsendet. A játékos nem sokkal később büntetőből is eredményes volt, majd Somorjai Sebestyén lőtte ki a hosszú felsőt. Mivel az ellenfél sem tétlenkedett, a félidőre megmaradt a két gólos előny, de egyre bizakodóbban játszott a DVSE vízilabda együttese (3-5). Térfélcserét követően folytatódott a nyílt sisakos játék. A debreceniek a negyed végére már csak eggyel voltak lemaradva, miután az utolsó perc kezdetén az egész mérkőzésen hasznosan játszó horvát Andro Gagulic betalált megúszásból (6-7).

dvse vízilabda, dvse-master good, dvse, miskolc, vízilabda ob1, kádár kálmán, debreceni sportuszoda, dvse-miskolc
Somorjai Sebestyén, a DVSE vízilabda csapatának játékosa
Forrás: DVSE-Master Good

Edzője szerint jól játszott a DVSE vízilabda csapata

A záró játékrészben Pónya Tibor egyenlített, Jake Cavano ötméteresével pedig először a meccsen átvette a vezetést a DVSE. A következő percekben akár tovább lehetett volna növelni az előnyt, többször is nüanszokon múlt a nagyobb különbség. A vendégek ezt kihasználták és az utolsó percben ismét ők vezettek. Az utolsó akcióból azonban Gagulic egyenlített, így 9-9-cel végződött a rendes játékidő.

Az új szabályrendszer értelmében nincs döntetlen, hanem egyből büntetők jönnek, melynek végén a győztes kettő, a vesztes pedig egy ponttal gazdagodik.

Az ötmétereseknél Krémer Balázs hiába védett ki két büntetőt, túloldalon kolllégája, Grieszbacher Márk hármat fogott, így végül DVSE-Miskolc 11-12. – tudósított a DVSE honlapja.
– Nagyon jó találkozót játszottunk egy remek ellenféllel szemben. Rosszul kezdtünk, de szerencsére sikerült visszajönnünk és a vezetést is átvettük. Sajnálom, hogy a végén nem sikerült a győzelmet megszereznünk, de a Miskolc jól tartotta magát.

A büntetőpárbajban már bármi megtörténhet, ezúttal ellenfelünk volt koncentráltabb, de örülök, hogy megszereztük az első pontunkat

– vélekedett a lefújás után Kádár Kálmán, a DVSE-Master Good vezetőedzője.
A DVSE a következő találkozóját pénteken játssza a Kaposvár otthonában.

Férfi OB1, 3. forduló:

Debreceni Sportuszoda
DVSE-Master Good – PannErgy-MVLC-Miskolc 9-9, büntetők után 11-12 (0-2,3-3,3-2,3-2)

  • DVSE: KRÉMER B. – PÓNYA 1, SOMORJAI 2, Berki, MACSI P. 1., Cavano 1, GAGULIC 3, Csere: Sipos B. (kapus), Macsi M. 2, Dienes, Mihov 1 , Borsos, Füzesi, Domokos D.
  • MISKOLC: GREISZBACHER – Oltean 2, Simon, Vismeg, Tőzsér 1, VÁRKONYI 3, Mészáros 1, Csere: Smitula, ALMÁSI 2, HEGEDŰS 3, Bikki-Petró

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában