Úszás

2 órája

Kapás Boglárka lezárt egy korszakot – búcsút int a medencének?

Múlt hétvégén rendezték a Budapest Kupát, ahol a legjobb úszókat is láthattuk. Kapás Boglárka az 50 méteres medencés versenyektől három éremmel búcsúzott.

Tóth Huba Elemér

Telegdy-Kapás Boglárka az előző években már többször beszélt arról, hogy a 2024-es párizsi olimpia lehet visszavonulásának időpontja, de az év elején a közösségi médiában közölt posztja biztossá tette, hogy hazai környezet előtt, Budapesten szeretné befejezni profi pályafutását. Az öt olimpián szerepelt, hétszeres Európa-bajnok úszó múlt hétvégén a Budapest Kupán vett részt, ahol 200 vegyesen és 100 gyorson aranyat, 100 pillangón pedig ezüstöt nyert – mint kiderült ez volt az utolsó alkalom, amikor 50 méteres medencében versenyzett.

Kapás Boglárka
Olasz Anna és Kapás Boglárka a korábbi debreceni úszó ob-n
Forrás: Napló-archív

Kapás Boglárka számára mérföldkő volt a Budapest Kupa

Kapás a múlt hétvégi versenyről a következőt írta ki a közösségi médiában: 

Az öt olimpián szerepelt, hétszeres Európa-bajnok úszó a hétvégi versenyről ezt írta ki a közösségi médiában: "Az instagram nekem olyan, mint egy napló, szeretem itt megosztani a számomra fontos eseményeket, legyen az jó vagy rossz dolog, boldog vagy szomorú emlék. A mai verseny is egy mérföldkő volt, mert utoljára versenyeztem 50-es medencében (ezután már csak rövidpályán fogok).

A posztot egy nap alatt több mint hétezer felhasználó kedvelte, a hozzászólásoknál pedig többen is kifejezték, mennyi élményt köszönhetnek a sportolónőnek. „Drága Bogi! Hiányozni fogsz. Köszönjük, hogy megtisztelted a Budapesti Úszó Szövetség versenyét. Néztem, ahogy úszol, eszembe jutott, hogy már csak rövid ideig láthatlak versenyezni. Hálás vagyok minden pillanatért" – kommentelték. 

Valaki pedig úgy fogalmazott, hogy Kapás Boglárka pótolhatatlan lesz a magyar úszók között, de az élet megy tovább: „Nálad jobb sportolót nem ismertem, számomra te egy igazi példakép vagy. Örülök, hogy megismerhettelek és az életemben pozitív dolgokat hoztál." – olvasható.

A budapesti rövidpályás vb után vonul vissza

A 31 esztendős klasszis a profi úszásnak decemberben int végleg búcsút, a budapesti rövidpályás világbajnokságon köszön el majd a Duna Arénában. 

A debreceni születésű Telegdy-Kapás Boglárka erről a napokban a Nemzeti Sportnak is nyilatkozott.  – Nem tudom, mire számítsak. Akármikor eszembe jut, hogy abbahagyom, zokogok. 

Megvisel. Ezért is várom, hogy vége legyen, mert lelkileg-érzelmileg is kimerültem: egész évben erről beszéltem, mert mindig volt egy utolsó – világbajnokság, Európa-bajnokság, olimpia, valami.

Mindenből az utolsó jött és jön, és mindent meg is kellett gyászolni. Igyekeztem tudatosan csinálni ezt, és tényleg nagyon elfáradtam, ezért is várom, hogy célba érjek. Véglegesen. De arra tippelnék, hogy meg fog viselni a világbajnokság – fogalmazott, majd hozzátette: a síráson túl bőgni is fog még a medence mellett.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában