DVSC

2020.04.18. 10:44

„Aranyos” vereség volt

A Loki tíz évvel ezelőtt mindent megnyert Magyarországon, a végén még egy kecskeméti botlás is belefért.

Labdarúgás NB1 DVSC Debrecen bajnok csapat bajnoki ünneplés öröm

Fotó: Nemzeti Sport / Szabó Miklós

Nyáron lesz tíz esztendeje annak, hogy a DVSC az összes hazai versengést megnyerte, amelyben elindult. A kiírás úgy hozta, hogy a kecskeméti Széktói-stadionban kétszer is aranyat ünnepelhetett a társaság, ugyanis előbb verte meg az azóta már megszűnt Ligakupa döntőjében a Paksot, majd május 23-án, az utolsó fordulóban a Soproni Ligát is megnyerte ugyanott, igaz, a KTE szerezte a meccs egyetlen gólját, legyőzve ezzel a hajdúságiakat. A vereséggel behúzott bajnoki cím után pár nappal a gárda a Puskás Ferenc Stadionban 3–2-re győzött a Zalaegerszeg ellen, elhódítva ezzel a Magyar Kupát is, a nyáron pedig a Szuperkupa is Debrecenben maradt a Videoton legyőzését követően.

Az volt a csúcsszezon

Aki ott volt, sosem felejti el, mekkora feszültség szakadt ki a vendégekből és az őket elkísérő szurkolókból, amikor kiderült, a bajnoki versenyfutásban nagy rivális fehérváriak is pont nélkül maradtak, mégpedig a Győr otthonában.

A DVSC kapuját akkoriban a montenegrói származású Vukasin Polekszics őrizte, akit éppen Fehérváron értünk el.

– Magyarországon vagyok, mert a gyermekem Székesfehérváron tanul és kosarazik – magyarázta a korábbi hálóőr. – Jómagam elvégeztem az A licences edzői tanfolyamot, és várok arra, hogy lehetőséget kapjak majd valamelyik csapatnál, ha ismét normális életet élhetünk. Mi is itthon vagyunk, ahogyan a nagy többség, olykor elmegyünk sétálni oda, ahol nincs sok ember, és betartjuk a szabályokat – avatott be bennünket a mindennapokba Polekszics.

Nem volt nagy ünneplés

A volt sportolóban természetesen élénken él annak a bizonyos kecskeméti délutánnak az emléke.

– Persze, megvan a fejemben minden, tudom, hogy mi is és a fehérváriak is vereséget szenvedtünk az utolsó körben. Úgy vélem, minden sorozatban megérdemelt volt a sikerünk, mert mi játszottuk a legjobb és legeredményesebb focit. A kettős terhelést is bírtuk abban a szezonban, hiszen 2009 őszén a Bajnokok Ligája főtábláján szerepeltünk.

„Az volt a legszebb évünk, és szerintem Magyarországon ezt soha nem fogja senki utánunk csinálni.”

– A meccs közben nem tudtuk, hogyan áll a másik pályán az eredmény, csak nyerni akartunk mindenáron. Amikor azonban a Győr gólt lőtt, a debreceni közönség óriási ovációjából rájöhettünk, hogy a Vidi sem áll jól. Nagyon nehéz összecsapás volt, mert a Kecskemét akkoriban nagyon jó csapat volt, nem véletlen, hogy egy év múlva megnyerték a Magyar Kupát. Rosszul­ esett a vereség, de amikor kiderült, hogy a Videoton is elbotlott, annál nagyobb volt az örömünk a stadionban. Azonban nem volt dínomdánom utána, mert a következő hét közepén MK-döntőt játszottunk, és arra készültünk, amit aztán ugyancsak megnyertünk – emlékezett vissza „Plexi”, aki rendszeresen visszajár a cívisvárosba, és megnézi a Loki-meccseket a Nagyerdei Stadionban. – Szeretek visszatérni, és bízom benne, minél előbb újra a lelátón szurkolhatok a Debrecennek – zárta mondandóját Polekszics.

TN

Kapcsolódó cikk:

Pálinka Hadtest

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában