A pénteki Campust egyszerűen nem lehetett otthagyni – fotókkal, videókkal

Péntek délután fél 6-kor találkoztunk a szökőkútnál fotós kollégámmal, aki fel is hívta rá a figyelmemet, hogy máris elrontottuk, hiszen tisztességes emberek szombaton és 5-kor szoktak szökőkútnál találkozgatni. Ilyen lázadó hangulatban léptünk be a Campus Fesztivál területére, ahol első utunk a Civil Faluba vezetett. Számtalanszor jártam már ezen a fesztiválon, de erre a területre még soha nem jutottam el  korábban, ami nagyrészt köszönhető annak, hogy egy ujjamon meg tudom számolni, eddig hányszor érkeztem a Nagyerdőre mulatni még világosban.

A Civil Falut hanyagolni pedig óriási dőreségnek bizonyult. Az itt kiállító szervezetek elsősorban a családosokat célozzák meg, akik a Campus Fesztiválon minden évben kiemelkedő számban képviseltetik magukat. Mindenfelé színes, mesés dekorációk és végtelen számú játék, tevékenység, sportolási lehetőség várja azokat, akiknek nálam több esze van, és ellátogatnak ide.  Tátott szájjal jártunk körbe, hogy mennyi minden van, és őszintén sajnáltuk, hogy nem érkeztünk korábban, annyira jó lett volna mindent kipróbálni.

Utóbbit jómagam is kipróbáltam, de attól tartok, engem látva Igaly Diána sírva fogta a fejét az égben.

A Természettár kitelepülésénél álltunk még meg egy kicsit, ahol gipszbékákat is lehetett festeni, de mi egy egyszerűnek tűnő sárkányos kirakó mellett táboroztunk le, hogy gyorsan kirakjuk, aztán megyünk tovább. Itt ismét tévedtünk, a kirakó eléggé feladta a leckét, és ott álltunk, hogy a gyerekek ezt biztos pikk-pakk megoldják, mi pedig izzadtunk fölötte, és kínunkban már azon gondolkoztunk, hogy biztosan hiányzik belőle egy darab, lehetetlen kirakni. De mivel egy David Beckham-reklámból megtanultuk, hogy a lehetetlen nem létezik, csak összeállt valahogy az a nyomorult sárkány, és bármilyen kedvesen invitáltak, hogy maradjunk mi is egy békára, egy rövid, ám nagyon szórakoztató mágneses játék után (amiben én nyertem!) elindultunk élelmet keresni, és búcsút vettünk a Civil Falutól.

Campus Fesztivál-kajaárak 2024-ben

A fesztiválon senki nem marad éhes, rengeteg a választék. Főként a gyorskaják dominálnak, köztük is erős többségben van a hamburger. Én szinte rögtön az első ételes pultnál, ami szembe jött, beneveztem egy kézműves retró hamburgerre 3400 forintért, de később láttam egy gíroszosnál is retró burgert 2290 forintért. Az én burgerem hatalmas volt, úgyhogy itt meg a kígyók lettek volna előnyben: egy kétmaroknyi zsömle átharapásánál eléggé jól jöhet, ahogyan ki tudják akasztani az állkapcsukat. A retró burgerem íze kiváló volt, és külön örömmel töltött el, hogy sikerült viszonylag kulturáltan elfogyasztani, mindössze két szalvéta elég volt, hogy letöröljem a kezemet és a fél arcomat. A mosoly viszont maradt rajta, úgyhogy megnéztük, mit mennyiért adnak.

Ennyiért lehet inni a fesztiválon

Az italmérőkre is ránéztünk, a szinte mindenhol kapható alkoholokat és üdítőket egy egységes itallap alapján árazzák. A legolcsóbb sör a félliteres csapolt Soproni 1090 forintért, a legdrágább pedig a csapolt epres Gösser 1590 forintért. A röviditalok 4 centje 990-1300 forint között mozog, a pálinkák 1600-nál kezdődnek. Egy dobozos energiaital 500 forintba, egy félliteres üdítő pedig 850 forintba kerül. Akik vágynak valami különlegességre és egy kis luxusra, azok sem maradnak szomjasan, kifinomult koktél-, bor- és pezsgőválaszték is van a Campus Fesztivál területén. Egy deci minőségi bor ára 600 forinttól 2000 forintig terjed, de aki tényleg nem éri be bármivel, az választhatja az IKON kínálatából 79 ezer forintért az egy üveg Billecart-Salmon Extra Brut Vintage 2016-ot vagy a Ruinart Blanc de Blancs-t. Ha valaki ennyit azért mégsem áldozna italozásra, annak vigasz lehet, hogy már 39 ezer forintért is el lehet vinni egy üveg Moet pezsgőt, középutasok pedig a 49 ezresek közül is választhatnak.

Majkán tényleg mindenki táncol

Miután este 8-ra megvacsoráztunk, a nagyszínpad felé vettünk az irányt, ahol 20.15-re volt kiírva Majka (fellépni, nem szülni). Míg várakoztunk, arról beszélgettünk, hogy micsoda ugrás ez ahhoz képest, hogy a fotósunk még látta is azt a beköltöző show-t, amikor Majka bement a Való Világba még valamikor a pun háborúk előtti időkben, most pedig az egyik legnépszerűbb előadó itthon. Legalábbis sokaknál, Majka munkásságával én utoljára akkor találkoztam, amikor a második szériában ő vezette a Belevaló Világot, úgyhogy kíváncsian vártam, mi fog történni. Percre pontosan negyed 9-kor táncosok jelentek meg a színpadon, akik úgy voltak felöltözve, hogy arra gondoltam, nahát, ez olyan, mint valami fiúbanda a 90-es évekből.

Nekem úgy tűnt, nagyon profin összerakott gépezet ez már, ami olajozottan üzemelt, és tényleg színvonalas műsor állt össze. Majkával ott volt Nika is, akit még a Papa, ne félts című klipben láttam utoljára, de azt hittem, hátradőlök, amikor meghallottam élőben énekelni. Hátradőlni egyébként sem nehéz a nagyszínpadnál, számomra a világ egyik legnagyobb csodája, hogy az egész Alföldön pont ott van a nagyszínpad és a veretős Rádió 1 színpad, ahol hatalmasak a talajon a szintkülönbségek, és a lankás lejtőkön kell egyensúlyozni. Ütemesen bólogatva meghallgattuk az első pár számot, majd mentünk letesztelni a mosdót.

Nem tudom, azért, mert még viszonylag korán volt, de a Hallban lévő vécékben volt bőven wc-papír, a csapnál pedig szappan és kéztörlő is. Mivel egy mosdó jellege nagyon sokat el tud venni az élményből, örültem, hogy én tényleg olyan állapotban találtam, mint ahogyan szerettem volna.

A szépbeszéd-verseny utolsó helyezettje hatalmas bulit csinált

A Hallból kifelé a Metal Sheet Beat Stage felé mentünk, mert láttuk, hogy tömegesen elkezdenek az emberek gyűlni, akkor itt biztos valami nagy varázslat lesz. Mikee Mykanic következett, aki szintén percre pontosan a kiírt kezdési időben a színpadra állt. De nemcsak állt, hanem egyedül is teljesen betöltötte azt. Mint az ediggiekből talán már kiderült, nem a mai korosztályhoz tartozom, évről évre egyre meredtebben nézek a feszttiválplakátokra, hogy kik ezek, mik ezek, kiknek a kezében van a popszakma. Mikee Mykanic-ról annyit legalább tudtam, hogy létezik, mert a Tündérszépek szépségversenyen az egyik szépségkirálynő-jelölt először őt adta meg a kedvenc előadójának, amikor a fotózáson töltötte ki az adatlapját, majd inkább lehúzta, úgyhogy megmaradt a név, és pénteken az is beérett, hogy miért érezte erős választásnak a tündérjelölt.

Rengeteg volt az interakció a közönséggel, akiket nem győzött dicsérni, hogy milyen nagyszerűek, csak nem pont éppen ezekkel a szavakkal fogalmazott, konzervatívabb hallgatók valószínűleg azt gondolhatták, hogy erre a Mikee fiúra bizony ráférne egy alapos szappanos szájmosás. A válogatott káromkodásoktól az egészen egyszerűkig sok minden elhangzott, de a nézők imádták, rengetegen kívülről vágták a szövegeket, és ütemes Mikee-Mikee kiáltásokkal éltették az aznapra bordó ingbe és zsebesnadrágba öltözött fiatalembert, aki mögött a raszta Sanyi keverte a zenét, ami egyáltalán nem volt rossz. Sőt! A fotóssal egy idő után már nemcsak bólogattunk, hanem táncoltunk is, aztán addig mondogattuk, hogy még a következő számot megvárjuk, aztán megyünk, hogy véletlenül ott maradtunk végig, és egyáltalán nem bántuk meg.

A koncert végén viszont elköszöntünk egymástól, hogy lesz elég anyagunk, itt az ideje hazaindulni. Én még egy kicsit belenéztem a Welding Rock Arénában a Roadba, majd a kijárat felé vettem az irányt. Abban a pillanatban viszont, ahogy kiléptem a nagyszínpad mellett, megszólalt a színpadon valami. Szó szerint muzsika volt a füleimnek, úgyhogy azonnal megálltam, és előkaptam a Shazamot, hogy levadásszam, mi ez a szám (Nocturnals – Infamous Zol), aztán valami robbant a színpadon, és olyan veretés kezdődött, hogy úgy döntöttem, visszamegyek.

Ami Vegasban történik, az Vegasban marad

Dimitri Vegas kezdte meg a műsorát, és láthatóan nem csak az én vállamon nyílt ki a veretikül. Mire visszamentem, tengernyi ember szeletelt a jobbnál jobb zenékre, úgyhogy beálltam közéjük, és végig magasba tartott kezekkel ütöttem a levegőt. Soha életemben nem voltam még fesztiválkoncerten egyedül és színjózanul, de olyan elektronikus diszkót tolt ez az ember, ami mindenkit zsírégető tartományba helyezett.

A legnagyobb klasszikusokat szedte elő és csinált belőlük egy igazán élvezhető, mai verziót. Volt Guetta, Avicii, Tove Lo és a svéd lakásmaffia is (Swedish House Mafia), de időben egészen messze nyúlt vissza, és Robert Miles meg a Faithless mellett egy Da Hool is simán befigyelt. Dimitri Vegas nagyon kedves volt a közönséggel, többször is megjegyzte, hogy milyen őrült a banda, és úgy megköszönte, hogy még akár egy percre el is hihettük, komolyan mondja, hogy hát ő aztán ennyire jó buliban még soha sehol nem volt ezen a földkerekségen. Visítva táncoltam végig a másfél órát, és nagyon örültem, hogy visszafordultam,

A DJ-szett végén félrehúzódtam, hogy írjak haza, indulok a taxik felé, hacsak nem történik megint valami. Még meg se nyomtam a küldés gombot, abban a pillanatban rám talált egy volt osztálytársam férje, akivel a volt osztálytársam is ott volt, úgyhogy a Rádió 1 színpadhoz mentünk, ahol Lofti Begi pakolgatta igen tehetségesen a lemezeket. Ahhoz is kiváló hátteret adott, hogy utána megálljunk még pingpongozni egyet a közelben lévő Lelki fröccs sátornál (egyáltalán nem tudok pingpongozni se), ahol egy kedves önkéntes hívott minket, hogy menjünk be társasozni is. Ezzel a lehetőséggel viszont már nem éltem, mert attól tartottam, soha nem készül el ez a cikk, pedig legszívesebben hajnalig maradtam volna a pénteki Campuson, ami igazán az összes erejével ott tartott.